Képes tárgyak
Az Advenix, a VisualSubject e-mail program létrehozója, 42%-os eredmény-növekedésről számolt be a szoftver használata esetén azon címzettek körében, akik a VisualSubjectet alkalmazták: ez a program vizuálisan jeleníti meg az e-mail tárgyát.
A kutatást 2008 szeptembere és novembere között végezte az Advenix több e-mail kampány vizsgálatával.
„A hagyományos gondolkodásmód szerint egy marketing kampány sikere többnyire az ajánlattól, és kevésbé a kreatív megvalósítástól, megjelenéstől függ” – mondta Justin Khoo, az Advenix alapítója és elnöke. „A tárgyakat ráadásul néhány levelezőprogram meg is csonkítja, a címzett tehát nem is mindig látja a teljes ajánlatot.”
A kutatás során kiderült, hogy a VisualSubject segítségével a címzettek könnyen és hatékonyan, gyorsan átláthatják, miről is szól az üzenet, és ennek megfelelően cselekedhetnek.
„A címzettek inkább a VisualSubject-et használják, minthogy csupán a tárgyra alapozva megnyissanak egy üzenetet” – tette hozzá Khoo. „Ezzel előzetesen felmérhetik, hogy mennyire releváns ez számukra”.
- 125%-kal több volt azok aránya, akik inkább megnézték a VisualSubject-tel az e-mail előnézeti képét, mint azoké, akik egyből megnyitották azt.
- 32%-kal emelkedett az átklikkelési arány.
- 11%-kal nőtt a megnyitási arány.
- A többféle eladási ajánlatot vagy termékhirdetést tartalmazó üzenetek körében is sikeresnek bizonyult a VisualSubject.
„Színvonalas eredményeket kaptunk eddig minden alkalommal, amikor a VisualSubjectet a kampányainkban alkalmaztuk” – mondta Melissa Detrick, az Adknowledge ügyfélkapcsolati menedzsere. „A személyre szabott e-mail előnézet segít abban, hogy az ajánlataink eljussanak a címzetthet egy zsúfolt postaládában is.”
A kutatás egyik jelentős eredménye a megnyitási és az átklikkelési ráták eltérő növekedésének felfedezése volt. Sok felhasználó, aki egyébként valószínűleg nem nyitotta volna meg a levelet, inkább megnézte a személyre szabható előnézeti alkalmazással, és talált benne valami számára relevánst. A VisualSubject használatával jóval megnőtt az átklikkelők aránya.
„A megnyitási arány bármilyen volumenű emelkedése pozitív, de a két érték: a megnyitási és az átklikkelési arány eltérő mértékű növekedése abból ered, hogy a VisualSubject használata után a felhasználók figyelmét jobban lekötötte az ajánlat”, mondta Khoo.
Az Advenix VisualSubject egy 350x100 pixel méretű képen jeleníti meg az e-mail tárgyát. A felhasználók csak ráállnak a kurzorral a tárgyra vagy az alkalmazás ikonjára, és az előnézeti ablakban megjelenik az adott üzenet és a képe. Ezzel megkerülhető a 10 szavas tárgysor, lehetővé téve, hogy a feladók még hatásosabban tudjanak kommunikálni ügyfeleikkel.
(Forrás: DMA USA)
