Játékkal biztosítást – Kampány
Gazdálkodj okosan!-hoz hasonló közösségi játékot indított egy amerikai biztosítótársaság, melyben a játékosoknak egy virtuális családról kell gondoskodniuk.
Az American Family Insurance biztosító (AFI) júliusban indult kampányában egy közösségi játékot hozott létre, melynek az I-Am-Fam nevet adta. A cél természetesen az elsődleges célcsoportjuk elérése, melynek egyik fontos jellemzője, hogy az online játékokban aktívan részt vesz.
A játék egy nagyobb kampány része, melyben olyan elemek találhatóak meg, mint az „In Gayle We Trust” című webes sorozat, vagy a buildingabrighterfuture.msn.com mikroszájt, mely családok számára kínál személyre szabott pénzügyi tanácsadást.
Telisa Yancy, a biztosító hirdetési igazgatója elmondta, hogy kutatásokra alapozva hozták létre a játékot, ezekből ugyanis kiderült, hogy a célcsoport, mely többnyire nőkből áll, gyakran látogatja a játékoldalakat.
„Ott szeretnénk találkozni a fogyasztókkal, ahol éppen vannak, és a környezetük részévé kívánunk válni” – mondta Yancy.
Az I-Am-Fam egy közösségi szimulációs játék, melyben egy virtuális családról kell gondoskodniuk a játékosoknak, miközben kisebb-nagyobb pénzügyi döntéseket kell meghozniuk. A játék elérhető a Facebookon, illetve a WildTangent oldalon is. Határozatlan ideig fut, a jövőben bővítéseket terveznek.
„Azt szeretnénk, hogy a fogyasztók velünk és a játékkal együtt fejlődjenek” – mondta Shannon Lory, az AFI média- és programmenedzsere.
A játék egyik hangsúlyos eleme az avatár mögött álló ügynök, a „bizalmas tanácsadó”, akihez a felhasználók a cég biztosításaival kapcsolatban fordulhatnak. Annak érdekében, hogy a hatékonyságát és sikerét nyomon tudja követni, az AFI figyelemmel kíséri a forgalmat és a bekért árajánlatokat is.
Yancy elmondta, hogy CRM elemek is gazdagítják a játékot. Az oldalon linkek találhatóak az online, saját márkanév alatt futó szórakoztató tartalomra, illetve az MSN oldalra is, ahol az internetezők többet megtudhatnak az AFI pénzügyi eszközeiről.
Lory hozzátette, hogy a 3D-s technológiát alkalmazó I-Am-Fam valós idejű elemeket is tartalmaz, melyek segítenek releváns információkat adni a felhasználóknak napi életvitelükben – ilyen például az időjárás. Ha tehát a valós életben éppen jégeső zajlik, a játék is ezt tükrözi. Ha a játékos vett egy virtuális autót, de nem vett hozzá AFI biztosítást, akkor a virtuális fizetőeszközzel kell kiegyenlítenie a kár értékét.
„Ha vásárolt biztosítást, semmi nem homályosíthatja el jó kedvét” – mondta Yancy.
(Forrás: DMNews)
