EP: A cégek máshogy látják az adatvédelmet
Március 5-én az Európai Parlament nyilvános vitafórumot tartott az internetes adatvédelem legújabb fejleményeiről és kihívásairól. Az eseményen, melyet az Állampolgári Jogok, Bel- és Igazságügyi Bizottsága szervezett, Peter Hustinx, európai adatvédelmi felügyelő elmondta, hogy az üzleti szférában sokan úgy vélik, az online adatvédelmi szabályok kevésbé szigorúak, mint a hagyományos offline szektorokban.
A fórum alapját a görög EP képviselő, Stavros Lambrinidis nemrégiben kiadott tanulmánya képezte az alapvető internetes jogokról, illetve a telekommunikációról. Mr Lambrinidis szerint Európának kell élenjárnia abban, hogy globális jogi chartát hozzon létre az online környezetre vonatkozóan. A görög politikus hangsúlyozta, hogy a cyber-bűnözés elleni harcnak semmilyen körülmények között sem szabad korlátoznia a felhasználók alapvető jogait és szabadságát.
Amikor a felhasználók előzetes beleegyezésével történő személyes adatokhoz való hozzáférésre került a szó, Hustinx elmondta, hogy az online környezetben is az offline előírások szerint kellene eljárni, ám szerinte a cégek a kettő között különbséget tesznek. Kiemelte azt is, hogy nem csupán az egyén neve az, aminek a védelme létfontosságú, hanem azon adatoké is, amelyek a névhez párosíthatóak: online viselkedés, meggyőződés, és egyebek, melyek visszaélésre vagy diszkriminációra adnak lehetőséget. Hozzátette, hogy mivel egyre több adatot tárolnak online, nagyon fontos, hogy akár újraértelmezzék az engedélyhez kötött felhasználói adatok kezelését, illetve annak a határnak a felállítását, hogy egyáltalán mihez is adhatják engedélyüket a felhasználók.
Vitára bocsátották az Európai Parlament kérésére, Steve Peers (Essex Egyetem) és az Európai Politikai Tanulmányok Központja (CEPS) által elkészített tanulmányt is. Ennek fő üzenete, hogy az EU-nak óvatosan kell kezelnie a törvények végrehajtása és az alapvető online jogok közötti egyensúlyt. Kiemelték annak szükségességét is, hogy az EU online jogi chartára tegyen javaslatot, mely biztosítaná a jogok szabad gyakorlása és a biztonság közötti egyensúlyt.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy Európának követnie kellene az amerikai mintát, ahol is a Szenátusban külön bizottság jött létre ebből a célból.
(Forrás: FEDMA)
