RSS Newsletter
Felhasználó: Jelszó:
title-picture

Válság idején virágzik a kupon és a voucher

A gazdasági válság egyik hatása az, hogy a fogyasztók egyre szívesebben veszik igénybe a kuponokat, vouchereket, és az ajándékutalványokat – állítják a szakemberek.

 

Ahogy a VA, a 3,2 milliárd fontot érő brit voucher-ipart képviselő kereskedelmi szervezet, 2008 első negyedévében sikeres eladásokat mondhat magáénak, egy amerikai kutatás arra derített fényt, hogy a jelenség nemzetközileg is érvényes, különösen az Interneten.

2005 és 2008 között 39%-kal emelkedve 36 millióra emelkedett az online kuponokat felhasználó amerikai felnőttek száma, derül ki egy Simmons/Experian kutatásból. Az online felhasználók a 148 millió kuponnal élő vásárló 24%-át teszik ki – ez tavaly még csak 22% volt.

Andrew Johnson, a VA igazgatója elmondta: „A hitelválság következtében mind a vásárlók, mind a cégek óvatosabban költekeznek. A voucherek és az utalványok értéket és egyéb előnyöket kínálnak az emberek pénzért, legyen szó a vásárlóknak adott ajándékról, vagy munkahelyi motivációnak szánt juttatásokról. Szolgálhatnak fizetés-kiegészítésként, és elérhetőbbé tehetik a luxuscikkeket a gazdaságilag nehéz időkben is.

„Ezeket az előnyöket tükrözik a bizalomgerjesztő eladási adatok, az ipar pedig továbbra is költséghatékony megoldásokat kínál majd a piac számára.”

Egy, a Prospectiv által készített amerikai tanulmány szerint a fogyasztók 72%-a több kupont használ fel, mint 6 hónappal ezelőtt. Ezeknek a válaszadóknak a háromnegyede a rossz gazdasági helyzetet nevezte meg okként, 81% pedig főleg élelmiszer vásárlásához használ kupont.

Jere Doyle, a Prospectiv alapítója és vezérigazgatója azt jósolta, hogy a legtöbben az Internetről szerzik majd be a kuponokat. „Sokkal egyszerűbb számukra online elérni azt, amit szeretnének, ezt pedig a hirdetőknek is bele kell majd kalkulálniuk a terveikbe”.

(Forrás: DMI)

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek