Résen vannak, ha személyes adataikról van szó
Mindnyájan hallottunk már anekdotákat, városi legendákat, melyek arról szólnak, hogy egy fiatal a közösségi oldalakon tanúsított viselkedése vagy fotói miatt nem kapott meg egy állást vagy nem nyert felvételt az egyetemre. A fiatal felnőttek a közösségi hálózatokat a kezdetektől fogva jellemzően nagy gyakorisággal használták, ami sokszor azt eredményezte, hogy saját kárukon tanulták meg, jobb ezzel óvatosan bánni.
A szegmensbe tartozók mára már ügyelnek arra, milyen információ érhető el róluk az Interneten, és lépéseket tesznek annak érdekében, hogy ezt nyomon tudják követni, akárki is tesz fel róluk információt a világhálóra.
Egy 2010 áprilisában, a Harris által készített felmérés szerint, a fiatal felnőttek többsége tisztában van azzal, mik a közösségi média előnyei és hátulütői. Az Y-generáció 85% számára világos, hogy a közösségi médiában való jelenlét a privát szféra bizonyos fokú feladásával jár. Közel ennyi, 81% volt azok aránya is, akik szerint saját közösségi profiljuk csupán személyiségük egy szeletét mutatja be. Ugyanakkor negatív vagy pozitív véleményt cégekről, márkákról vagy termékekről legnagyobb valószínűséggel a közösségi hálózatokon keresztül nyilvánítottak.
Annak ellenére, hogy látszólag folyamatosan használják a közösségi hálózatokat, az Y generáció tagjai nem igazán bíznak ezekben. A Pew Internet & American Life Project egyik tanulmánya szerint, a 18-29 évesek 28%-a „sosem” bízott igazán a közösségi oldalakban, és 51%-uk is csak „néha”. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a felmérés 2009 szeptemberében készült, jóval azelőtt, hogy a Facebook bevezette volna „Instant Personalization” szolgáltatását vagy a „like” gombot 2010. áprilisában, mely rengeteg kritikát váltott ki és arra késztette az oldal készítőit, hogy egyszerűsítsék a biztonsági beállítások kezelését.
A legaktívabb közösségi média-felhasználók, a fiatal nők, a marketingesek számára meglepően cinikusnak tűnhetnek a Facebook-kal szemben. Az Oxygen Media Insights Group idén készült felmérése szerint, a szegmensbe tartozók 89%-a tisztában van azzal, hogy bármit is posztolnak, van rá esély, hogy szüleik is látni fogják azt. 72%-uk szerint pedig amit az oldalra posztolnak, az „örökre megmarad”. A válaszadók több mint fele jelezte, hogy személyes információit nem bízná a Facebookra.
Hogy bizalmatlanságukat kezeljék, a fiatalok aktívan nyomon követik az Interneten róluk megjelenő információkat – ez a Pew szerint nem újdonság a számukra. 2006 és 2009 között az Y-generáció tagjai az idősebb korcsoportoknál nagyobb arányban jelezték, lépéseket tettek annak érdekében, hogy korlátozzák a róluk online elérhető adatokat. Az idősebb felhasználók látszólag mérsékelték a nyomon követést, míg az Y-generáció továbbra is szigorúan figyelt.
Az Y-generációba tartozók emellett minden más szegmensnél nagyobb valószínűséggel változtatták meg adatvédelmi beállításaikat a kontroll fenntartása érdekében, de ilyen megfontolásból töröltek személyeket ismerősi listájukból, korlátozták ki láthatja híreiket és eltávolították a mások által a profiloldalukon hagyott kommenteket. És mindez még nem elég: a megkérdezettek 44%-a szűri az ismerősei által közzétett híreket, 41%-uk pedig törölte a róla készült fotókon a nevét tartalmazó tageket.
Egyrészről, azon marketingeseknek, akik hatalmas követői közönséget tudtak toborozni a közösségi hálózatokon, van okuk az ünneplésre, hogy a szegmensből ennyien döntöttek amellett, hogy „lájkolják” márkájukat vagy terméküket. Másrészről, a közösségi médiával szembeni bizalmatlanságuk miatt ezen szegmens számára a követés vagy a pozitív vélemény kifejezése inkább tekinthető pillanatnyi közölnivalónak, mint kiérdemelt elismerésnek. A fiatal felnőttek gondolkodás nélkül eltávolítanak mindent a profiljukról, mely gyanús lehet számukra, akár a közösségi oldal, akár a marketingesek vagy bárki más miatt.
(Forrás: eMarketer; Szerző: Lisa E- Phillips, vezető elemző)
