Mi teszi a közösségi médiát hitelessé?
Ami különösen erőssé teszi a közösségi média marketinget, az az a jelenség, hogy a fogyasztók bíznak a „hozzájuk hasonló” személyekben, mint például családjukban, barátaikban, online ismerőseikben. A marketingesek ezt a bizalmat az earned médián keresztül igyekeznek kihasználni azáltal, hogy a fogyasztókkal párbeszédet alakítanak ki. A bizalom szintjét a párbeszéd helye mellett az is meghatározza, hogy ki vesz benne részt.
Az Invoke Solutions piackutató cég a közösségi médiát gyakran használókat vizsgálva arra jutott, hogy a megkérdezettek leginkább azoknak az üzeneteknek, kommenteknek hittek, melyeket ismerőseik posztoltak. A blogposztok azonban hitelesebbnek bizonyultak, mint a Facebook posztok, és a legalacsonyabb a Twitter esetében volt a bizalom szintje, még akkor is, ha ismerősök üzenetéről volt szó.
A márkák vagy cégek által feltett üzeneteket nem tartották annyira hitelesnek, akár a Facebookról, akár blogokról volt szó. A Facebookon kívüli egyéb online közösségek esetében nemcsak a cégek, márkák, de az ismerősök által posztolt tartalom esetén is alacsonyabb volt a bizalom szintje – a válaszadók még szkeptikusabbnak bizonyultak az önálló bloggerekkel szemben. Mindent egybevetve elmondhatjuk, hogy a fogyasztók a Twitteren közzétett tartalmat gondolják a legkevésbé megbízhatónak.
Amikor arról kérdezték őket, mi befolyásolja őket leginkább annak eldöntésekor, hogy egy közösségi oldal hiteles-e számukra, a legtöbb válaszadó jelezte, hogy a pozitív és negatív hozzászólások lehetősége, a tartalom minősége és a tartalom előállítójának válaszadási hajlandósága a legfontosabb számára.
Ezek mind olyan gyakorlatot jelölnek ki a közösségi médiában résztvevők számára, melyből a fogyasztók számára kiderül, hogy konstruktívan állnak a vásárlói panaszokhoz, és őszintén vesznek részt a közösségi oldal látogatóival folytatott párbeszédben. Az olyan jellemzők, mint a részvétel hossza és a résztvevők száma kevésbé bizonyult döntő fontosságúnak a felhasználók számára.
(Forrás: eMarketer)
