Egyre kevesebb nyilvános adat
A direkt marketingesek sokszor hallják, hogy a közösségi médiát használók egyre inkább magukévá teszik a „ne bízz senkiben” elvet, mely egyértelműen látszik az e-mail használaton is.
Rik Ferguson, vezető biztonságtechnikai tanácsadó szerint sokan, akik például a Facebookot vagy a Twittert használják, mostanra már csak azokat jelölik vissza ismerősként, akiket valóban ismernek – ez érdekes fejlemény lehet a kreatív marketing kampányt folytató márkák számára.
„A felhasználók egyre tudatosabbak és egyre több biztonsággal kapcsolatos információ lát napvilágot a legfontosabb médiumokban is arról, hogy óvatosnak kell lenni az online környezetben, ügyelni kell az identitásunk biztonságára, mivel az értékes a bűnözők számára” – tette hozzá.
Mr Ferguson elmondta azt is, hogy egyre többen állítják be azt az opciót, hogy profiljuk adatait csak ismerőseik lássák, és a márkák is csak a legalapvetőbb információkat tudhatják meg.
Mr Ferguson nyilatkozata előtt nem sokkal jelentette be a Cisco, hogy a cyberbűnözők kedvenc tevékenységi helyei továbbra is a közösségi hálózatok, és egyre több támadás történik ezeken a csatornákon keresztül.
(Forrás: DMA UK)
