A rendszeresen e-mailezők egyötöde mobilján is levelezik
2009-ben a rendszeresen e-mailezők 9 százaléka levelezett mobiltelefonján keresztül, 2010-ben már 11 százalékuk, 2011-ben pedig 18 százalékuk.
Budapest, 2012. január 24. – A rendszeresen e-mailező 18-24 évesek egyharmada használja levelezésre a mobiltelefonját – többek között ez derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Mail User Reportjából. A szoftveres levelezőprogramokkal szemben tovább nőtt a webmail szolgáltatások előnye, míg az ingyenes szolgáltatók között a Gmail megközelítette a Freemailt.
Egyre többen használják e-mailezésre a mobiltelefonjukat – mutatott rá a
KutatóCentrum évente ismétlődő E-Mail User Report felmérése, amely a
hazai aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó képet nyújt
az elektronikus levelezési szokásokról, az ehhez használt eszközökről
és szolgáltatásokról, illetve azok ismertségéről. Míg 2009-ben a
rendszeresen e-mailezők 9 százaléka levelezett mobiltelefonján
keresztül, addig 2010-ben már 11 százalékuk, 2011-ben pedig 18
százalékuk. "Ezen a területen ráadásul további növekedés várható az
okostelefonok gyors terjedésének köszönhetően – mondta el Györfi Anna, a
KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. – Egy másik felmérésünk, a
Smartphone Report adatai szerint augusztusban a 18-64 évesek 30
százaléka rendelkezett okoskészülékkel és további 28 százaléka tervezte,
hogy fél éven belül beszerez egyet." A mobil e-mailezés terjedése
ellenére a legtöbben továbbra is asztali gépen (83%), illetve laptopon
(51%) szoktak levelezni. Jellemzően a fiatalok nyitottabbak az új
eszközökre: a rendszeresen e-mailező 18-24 évesek 30 százaléka
mobiltelefonján is küld és fogad leveleket, míg ez az arány a 45 év
felettiek körében 10 százalék körül alakul.
A Chrome megelőzte az Internet Explorert
A szoftveres levelezőprogramok (Outlook, Thunderbird, Lotus Notes stb.)
helyét egyre inkább átveszi az internetes böngészőkön keresztül történő
e-mailezés. Míg két évvel ezelőtt a rendszeresen e-mailezők 46 százaléka
használt leggyakrabban valamilyen webes szolgáltatást az e-mailek
küldésére és fogadására, ez az arány mostanra 55 százalékra nőtt.
Az internetes levelezést választók körében továbbra is a Mozilla Firefox
a legnépszerűbb böngésző, ugyanakkor a Google Chrome megelőzte az
Internet Explorert. A Chrome a fiatalok körében a legkedveltebb: a 18-24
évesek 34 százaléka a legtöbb alkalommal ezen keresztül e-mailezik, és
mindössze 6 százalékuk első számú böngészője az Explorer. A 45 év
felettiek jobban ragaszkodnak az Explorerhez, közel egyötödük ezt a
böngészőt használja leggyakrabban levelezéshez, míg a Google böngészőjét
valamivel kevesebben választják.
Nemzetközi szolgáltató töri meg a Freemail egyeduralmát
Az ingyenes e-mail szolgáltatók versenyében tovább folytatódott a Gmail
diadalmenete: 2009-ben Gmail-fiókkal rendelkezők 36 százaléka használta
aktívan ezt a postafiókját, 2010-ben 42 százaléka, 2011-ben pedig már
49 százaléka. "A felmérés eredményei összecsengenek a nemzetközi
tendenciákkal. A comScore adatai szerint például a világszinten harmadik
legnépszerűbb Gmail felhasználóinak száma egy év alatt 33 százalékkal
nőtt, míg a legelterjedtebb Hotmail bázisa 2 százalékkal csökkent, a
második helyen lévő Yahoo! Mail pedig mindössze 3 százalékkal tudott
növekedni" – jegyezte meg Györfi Anna. Bár hazánkban a Freemail
továbbra is őrzi vezető helyét, évről évre veszít pozíciójából. 2009-ben
még a Freemail-fiókkal rendelkezők 58 százaléka ellenőrizte
rendszeresen ezt a postafiókját, 2010-ben 56 százaléka, 2011-ben pedig
mindössze 52 százaléka.
A felmérés hátteréről:
Az E-Mail User Report a KutatóCentrum éves tracking elemzése, ami a
magyarországi aktív internetezők e-mail használatát vizsgálva átfogó
képet nyújt a hazai elektronikus levelezési szokásokról. Az aktuális
felméréshez az online adatfelvétel 2011. október 17. és november 5.
között zajlott 2170 fő megkérdezésével. A válaszadók nem, életkor,
településtípus, régió és iskolai végzettség tekintetében reprezentálják a
magyarországi 18-64 éves aktív internethasználó lakosságot.
Az E-Mail User Reportot kiegészíti a jóváhagyott és kéretlen
reklámüzenetekkel szembeni attitűdöket vizsgáló E-Mail Marketing,
valamint az ingyenes levelezők használatát górcső alá vevő Free-Mail
User Report. A benchmark kutatások – amelyek minden piaci szereplő
(hirdető, ügynökség, médiatervező, médiaértékesítő vagy médiatulajdonos)
számára nélkülözhetetlen információkat tartalmaznak – teljes elemzését a
KutatóCentrum értékesíti.
Kapcsolódó termékek:
Free-Mail User Report
E-Mail User Report
Kapcsolódó tanulmányok:
Free-Mail User Report 2012
E-Mail User Report 2012
(Forrás: KutatóCentrum)
